2013. márc. 20.

Subát a falra!




Sok egyéb hülyeség mellett a falvédőket is imádom!





A falvédő eredeti szerepe a fal megóvása volt azokon a területeken, ahol az súrlódásnak volt kitéve.
Ez is, mint minden használati tárgy eleinte csak funkciónak akart megfelelni, aztán idővel a formára is helyeztek hangsúlyt a tisztelt alkotók.
Sokféle technikával, és anyagból készülhet. 
Vannak a konyhai hímzettek, ezek is a szívem csücskei, van is jó néhány darabom, lehet egyszer ezekből válogatok.
Aztán vannak még a színtén leginkább konyhában használt, kicsit későbbi kor gyermekei, a nyomtatott, nagyrészt kalendáriumos szépségek.
Van ebből is több, de a kedvencem , amit a lakással együtt kaptunk ez:




Vannak szép szobai nyomtatottak is:
Ezek nem az enyémek, de szó nélkül befogadám mindet.









Vannak a szobai gobelinek, és a csodás selyem mokettek.
A mokett mintás, plüss-szerű bútorszövet.




Stílusjegyeikként is lehetne kategorizálni.
Vannak a népiesebb, korai darabok.
Ezek főként hímzettek, de előfordulnak festettek is.
Aztán ugyanennek a kornak a polgári falikárpitjai. A vadászjelenetes, szarvasos, vagy almás-csendéletes inkább szőttes anyagúak.







A retro vonal szerintem legerősebb képviselői a subázottak.
Ha falvédő, nekem ez ugrik be egyből. 
Így készül

Kedvelt témák az állat, ember, táj, nonfiguratív.
Állaton belül is legtöbb valamiért a baglyos, aztán a tigrises, végül a cicás.







A mokkás srác a legklasszikabb ilyenem is van!










állatosak:

















baglyosak:









cicás:






tigrises:







absztrakt:







meg a mindenféle vegyesen:

retro mokett 1

retro mokett2
 

vatera baba-mama szekció



verner panton









A kép címe : magic mushroom









linkek:
Hegedűs Andrea textiltervező
Bobály Kati nemezblog
Retro textilekről
BA InteriorDesig cikk



képek innen:
a, b, c, d, e, f,

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése